Munkavédelem

Mérnök kollégánk 2020-ban szerzett munkavédelmi szakmérnök végzettséget a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Több multinacionális cég építkezésének kivitelezésén is részt vett koordinátorként.

A koordinációs feladatokat a hatályos jogszabályok figyelembevételével végezzük. Napi státuszjelentések adunk megrendelő kérésére, melyet fotókkal ellátva alaptevékenységként végzünk.

Számunkra fontos a következő mondat, melynek érvényesülnie kell a munkavégzések során:
„Az állam – a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseleti szerveivel egyeztetve – meghatározza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés alapvető követelményeit, irányítási és ellenőrzési intézményeit, valamint kialakítja az egészség, a munkavégző képesség megóvására, a munkabiztonságra és a munkakörnyezetre vonatkozó nemzeti politikáját, amelynek megvalósulását időszakonként felülvizsgálja. Ehhez kapcsolódóan A munkáltatóknak és a munkavállalóknak, valamint az állami szerveknek e törvényben és a munkavédelemre vonatkozó más szabályokban meghatározott jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során együtt kell működniük.” – (1993. évi XCIII. törvény).

Munkavédelmi munkák során oktatásokat is tartunk megrendelői igények szerint.